.

.

2017. augusztus 4., péntek

1. fejezet

Kedves (nem létező) Olvasóink! Sajnáljuk, hogy eddig nem volt új rész, ezentúl rendszeresen fogjuk hozni! Ha tetszett ez a rész légyszi jelezd azt nekünk egy komment formájában, vagy a chat-en, természetesen ha nem jött be azt is megírhatod, hiszen a negatív kritikából tanul az ember!
                                                              Kellemes olvasást kíván: Vivi, Kitti és Eszti!



* Lisa * 


Sosem éreztem magam még ennyire felszabadultnak!
Hihetetlen érzés, hogy amint leszáll a gépem a Barajason teljesen új életet kezdhetek amiben én leszek a főszereplő, és nem Lora, a szüleim vagy a pályaválasztás. 
Bár még húsz perce szálltunk fel, szóval ha pontosan kiakarom számolni akkor még előttem van tizenkét óra, és negyven perc, de legalább már úton vagyok! 
Előre érzem, hogy ez lesz életem legboldogabb időszaka, és ezt már az is mutatja, hogy boldogan vigyorgok mindenkire, és közben a gyűröttre forgatott lapokat nézem amiket Jessy adott még a múlthét végén.  
A fogadás utáni reggelen a szüleim elé álltam, és megmutattam nekik. Tudtam, hogy csak reggel jó az időpont, mivel akkor van mindenki otthon, és ha nem is szenteltek annyi figyelmet nekem mint Lorának látszott rajtuk, hogy örülnek annak, hogy végre találtam lakást. 
Attól függetlenül, hogy rám kevésbé figyeltek oda mint a nővéremre, és bármennyire is rosszul esett mindig támogattak, főleg anyagilag.
Alig várom már, hogy leszálljak! Teljesen más Lisa leszek, és ezt az is mutatja, hogy még a gépem felszállása előtt eldobtam a fél doboz Marlboromat, mait még az Egyesült Államokban időnként szívtam, itt nem fogom!
   A lakótársprobléma egy része is megoldódott, mert spanyolországi idő szerint délután hatkor jön egy szintén amerikai lány, valami Ann Turner és tegnap hívott valami fura brit lány Appy, szóval már csak egy embert kell találnunk.
Úgy volt, hogy egy géppel utazunk, de a tegnapeste felhívott, hogy mégsem, mert neki a hajnali három túl embertelen időpont, ezért csak a reggeli hatórai géppel indul. 
   Hát, ő tudja, de én alig várom, hogy végre Madridban lehessek, egy percet sem  akarok elvesztegetni, így is olyan mintha ez az egész út egy örökkévalóságig tartana. 
Jól tudom, hogy aludnom kellene, de egyszerűen nem megy, mert annyira lelkes és izgatott vagyok, hogy legszívesebben visítozva ugrándoznék mint egy kisgyerek vagy őrült fejet vágva csipkedném a bőrömet, hogy nem-e álmodom.  A mellettem hortyogó pasasnak legszívesebben a fülébe ordítanám, hogy " SZIA ISMERETLEN EMBER, MADRIDBA KÖLTÖZÖÖÖM! "  de valószínüleg idiótának néznének, mivel ők is épp oda tartanak de semmi baj. 
   Nagy nehezen csak elnyomott az álom, mert mire kinyitottam a szemem napfény ragyogott át az ablakon.  A lehetőségeimhez mérten próbáltam nyújtózkodni, majd miután a lehetetlen pózban elalvó utastársamat művészi szinten kikerültem a mosdóba mentem, ahol "csak" négy ember volt előttem, de nem baj, mert nemsoká Madridba érünk.
Amíg sorra nem kerültem a kézitáskám mélyéről előszedtem az egyik kedvenc nyári ruhámat ami pont belefért a kedvenc világosbarna táskámba. Imádom ezt a táskát, még Lorától kaptam az egyik szülinapom alkalmából és azóta szinte mindenhová ezzel megyek, ha valamilyen nagyobb horderejű dolgot kell elintéznem, mert hatalmas és sok minden belefér. 
  Megkönnyebbültem csuktam magamra a fülke ajtaját és két papírzsepit egymás mellé téve kiléptem a topánkámból és ráléptem a zsepikre majd levettem a hosszú farmeromat és az ingem is kigomboltam. Normális esetben elképesztően ideges lennék amiért egy repülőgép wcfülkéjében kell átöltöznöm, de igazából nem érdekel, mert nemsoká Madridba érünk, ott meg úgy is begyulladnék hosszú nadrágba. Miután felvettem a fehér virágos ruhámat, és visszavettem a lábbelimet is felvettem a zsepit és kiléptem a fülkéből. 
Mire visszaértem pont jöttek az ételes kocsikkal, aminek elképesztően örültem, mert nagyon éhes voltam. Ahogy elém rakták az ételt szinte bele sem szagoltam csak habzsolni kezdtem, de szó szerint mint aki sose evett még úgy ettem. 
Miután gyorsan lezavartam az evést elővettem a mini hajkefémet és kifésültem a hajam. Ezt az utasszomszédom eléggé rossz néven vette, mert ő még ett, de kit most komolyan, semmi egyébre nem tudok gondolni, csak arra, hogy mindjárt leszállnuk! 
Amint a női hang arra figyelmeztetett minket, hogy csatoljuk be az öveinket mert nemsokára landolunk nem tudtam magam visszafogni, egy diszkrét zokogás tört fel belőlem.  Azon már meg sem lepődtem, hogy erre a mellettem ülő pasas WTF? fejjel húzódozott el mellőlem. . . de kisvártatva mindent elfelejtettem, mert már a Barajas forgatagában álltam és taxit kutattam.  Nem hoztam sok cuccot magammal, mivel úgyis csak egy szoba lesz az enyém, szóval csak a nyári holmimat, meg pár szükséges dolgot. Egy gurulós bőrönd, egy sporttáska és egy hátizsák társaságában rohantam a taxi elé, bár ez eléggé kimerített. A legtöbb dolgomat majd anyuék utánam küldik, de így is eléggé nagy nehézséget okozott levenni a hátizsákot a vállamról, és ezt onnan tudtam, hogy a vállam egy hatalmasat roppant.  A taxisofőr vigyorogva figyelte a kínlódásomat, de legalább volt benne annyi jófejség, hogy kinyitotta a csomagtartót mielőtt szólhattam volna neki. Sóhajtva csaptam le a kocsi tetejét és bevágtam magam a hátsóülésre, majd miután bemondtam a címet elindultunk. Sajgó vállal de fülig érő vigyorral néztem ki az ablakon miközben közeledtünk a jövőbeli lakásom felé. Az én Madridom, az én gyönyörű Madridom...
Végre itt vagyok!


* Appy * 


Reggel magamtól ébredtem fel.
Nem szerettem máshol aludni az otthonomon kívül,sőt kifejezetten utáltam.Miután kinyitottam a szemeim rögtön a lakás jutott az eszembe és az hogy Madridban ébredtem.
Mosolyogni kezdtem.Hihetetlenül boldog voltam,hogy sikerült elérnem a célom.
Pár perc múlva már a fürdőszobában készülődtem.Gondolatban kitaláltam,hogy  ma várost fogok nézni és egy kicsit ellazulok.Szükségem volt rá.
Az elmúlt napjaim rohanásból álltak.
-Jó reggelt Amelie!-rikácsolta Maria.Milliárdszor elmondtam,hogy utálom,ha Amelie-nek szólítanak.
Megforgattam a szemeim,majd a lehető legkedvesebb mosolyommal néztem rá.Hiszen befogadott,kedvesnek kell lennem vele.
-Jó reggelt!
-Kérsz reggelit?
-Köszönöm,most nem.Ma inkább a városban reggelizem.-bólintott,majd kisétált a fürdőszobából.
10 perc múlva már a viszonylag meleg utcákon sétáltam.
Remélem lehet majd igazi angol reggelit kérni,mert bár imádom Spanyolországot,még mindig az angol konyha a mindenem.
-Elnézést!-motyogtam.Nekimentem egy eléggé magas,kapucnis férfinak.
-Semmi baj!-angolul szólalt meg az illető.Ismerős volt a hangja,de nem tudom honnan.Arcát alig lehetett látni.
-Mi a neved?-kiváncsiskodtam.Mégjobban eltakarta az arcát és megszólalt.
-Ömm Cris.De most mennem kell-nagy lendülettel kikerült és tovább indult.
-Okéeé-Sóhajtozva léptem be,egy óriási luxus étterembe.Tudom,hogy valahonnan ismerős volt a fiú.
Végül annyiban hagytam a dolgot és megnéztem a hosszú étlapot. Számomra ismeretlen ételek voltak rajta.Talán majd találomra kiválasztok egyet.
-Jó reggelt kisasszony!Rendel valamit?-erős spanyol akcentussal beszélt a pincér.Szőke haja és kék szeme volt.Az igazat megvallva nem is nézett ki rosszul.
-Jó reggelt!Az a baj,hogy fogalmam sincs mik ezek az ételek-nevettem fel zavaromban.-Tudna ajánlani valamit?-
-Hogyne!Nekem a Torrijas a kedvencem,magának is ajánlom.-Nagyon kedves fiú volt.Azonnal segített és nem félt kimondani,hogy neki melyik a kedvence.Ha bármilyen fiúval randiztam,mindig hazudott a kedvenc dolgairól.Tudom,hogy ez nem egy randi,de szeretem a magabiztos embereket.
-Rendben akkor azt szeretnék.Kérhetnék hozzá angol teát-
-Az étlapunkon nem szerepel,de megkérem,hogy csinálják meg magának.
-Nagyon köszönöm-igaz,hogy már régóta spanyolt tanulok,de nehéz volt megérteni amit mondanak és közben a válaszon gondolkodni.Szerencsére megoldottam.
A reggeli után megnéztem a telefonomon,hogy nincsenek-e újabb kiadó házak.Közben egy padra telepedtem le.Fél órányi keresés után,már majdnem úgy voltam vele,hogy feladom,megláttam egy lány hirdetését.Négy szobás lakás.Egy szobát adna ki és a többi szobában másokkal élnék együtt.Nem nagyon tetszett az ötlet,hogy nekem más emberekhez kell viszonyulnom,de nem volt más választás.Bepötyögtem a telefonomba a számot és már is tárcsáztam.

                             .....
Miután leraktam a telefont,magabiztosan dőltem hátra.Ezt is elintéztem.Igazából én mindent el tudok intézni,segítség sem kell.
Megkapom a ház egyik szobáját.Eddig én vagyok az egyetlen jelentkező,de majdcsak jönnek többen.

* Rosé * 

Egy újabb reggel csak ez most valahogy másabb...-Jaj hisz ma van a szülinapom-ugrottam ki az ágyból,hogy reggelizek
Ahogy lementem megpillantottam egy apróbb levelet és egy borítékot 
"Boldog Szülinapot édesem.Tudjuk apuval mennyire oda vagy a Real Madridért ezért a borítékba két jegy van a mai meccsre szóval szólj egy barátnődnek és érezd jól magad. 
Ölel: anya,apa" 
A szemem könnybe lábadt ahogy elolvastam a levelet 
-De nekem nincs barátom...vagyis öhm..igen..-mondtam magamnak 
De mivel túl nagy volt az öröm ezért nem érdekelt. 
*A meccs előtt pár perccel*
Úristen el sem hiszem hogy itt vagyok....ez csak egy álom az tuti... 
-Rosé!!!-jött egy igencsak ismerős hang-Megöllek-jött oda és egy akkora pofont adott,hogy köpni-nyelni nem tudtam
-Őrség!!!-szólt oda egy számomra igencsak kellemes hang
Amint láttam a könnyeimtől,láttam hogy Sandyt  elviszik elég erőszakosan kivitték 
-Hééj hívjak orvost?kérsz jeget?-szólt Marco-őrök kérem hozzák ide a lányt-mondta én pedig nem hittem a fülemnek,csak azt vettem észre,hogy ott vagyok Asensio karjaiba és sírok..nem tudom álmodok e....

2017. június 1., csütörtök

Prológus

* Apple * 

- Igen apa,ígérem nem csinálok semmi hülyeséget. Rendben.....jól vagyok, persze..-hadartam apának a hangos reptéren. A hasamban pillangók repkedtek. Izgultam, úgy minden miatt. Hiszen mégiscsak Spanyolországban voltam, pontosabban Madridban.
Miután kijutottam a nagy tömegből észrevettem, hogy milyen szép időjárásunk van. Fehér bőrömet égette a nap. Londonban egészen más idő volt, ezért nem vagyok hozzászokva a napsütéshez.
Elővettem a telefonom és tárcsáztam anya barátnőjének, Marianak a számát. Amíg nem találok lakást itt fogok lakni, de nem örülök neki. Ezt az egészet egyedül szerettem volna megoldani.
Októberben kezdődik az, amiért igazából eljöttem: a fotózások, divatbemutatók, események. 
Hihetetlenül várom! Kiskorom óta arról álmodok, hogy modelkedhessek, de mivel nem vagyok magas lehetetlennek éreztem , hogy megvalósuljon. Kifutómodell nem lehetek, de újságokban szerepelhetek.
-Szia Maria! - Tárcsáztam.
-Szia Apple! Fogj egy taxit és gyere el a La Roses 67. címre.-rikácsolta és letette a telefont.
Miután észbekaptam, hogy mit is kéne csinálnom, megálltam az út szélén és vártam egy szabad taxira. Sok taxi járt errefelé, ami nem volt meglepő, hiszen a repülőtér előtt voltam. Tíz perc múlva már egy taxiban ültem. Gyönyörű volt minden, de valamiért nagyon féltem. Tudtam a nyelvet folyékonyan, nem is ezzel volt a baj. Sokkal inkább attól féltem, hogy nem találok lakást, az egyetemen nem lesznek barátaim, nem fog sikerülni a modellmunka.
Nem akartam senkinek mutatni a félelmemet, szóval egy mosolyt erőltettem magamra és kiszálltam a kocsiból, miután kifizettem az utat.
Nagy levegőt véve sétáltam a célomhoz.
Maria tárt karokkal várt .Megöleltem, ő pedig bevezetett a házba.
A nap további részében semmit nem csináltam csak lakást kerestem, sikertelenül.

* Rosé * 

Harminc fok van és én benne döglök a szobámba... Remek Rosé így kell ezt!
Oh ember sose tudok mit csinálni! Nyár vége van és nem tudom mit kezdjek magammal... Egész nap csak a telefont nyomom, unalmas!
Megcsörrent a telefonom.
-Halló? - Szóltam bele.
-Szia Rosé, Eric vagyok!-Szólt bele az imádott bátyám.
-Hy báttyus mizu? - Kérdeztem mosolyogva.
-Semmi...-Mondtam majd megcsörrent az órám.
-Mennem kell, bocsi! Puszi! -Azzal letettem úgyan is le kell vinnem Rocky-t sétálni.
Felöltöztem egy rövid gatyába és egy ujjatlan felsőbe és lementem .
Éppen ahogy sétáltam megláttam egy posztert amin a Real játékosok voltak. Úgy megörültem, hogy ugrálni kezdtem. 
- Jaj, Rocky olyan gyönyörű napunk van, nem? Bár Amerikában mikor nincs jó idő?-Mosolyogtam mint egy őrült.
Nem tudom mi ütött belém!
Két óra múlva már nagyon meleg volt, ezért felvittem Rockyt, lezuhanyoztam és pihentem egyet. 
Pihenésemet telefonom jelzése zavarta meg:  
“Marco Asensio új képet osztott meg”
Gyorsan rá mentem és ez a kép fogadott:
-ÉDES ISTENEM! -Kezdtem sikongatni .
Némi fangörcs után úgy döntöttem alszom mert későre járt. 
Hamar elnyomott az álom...



* Lisa * 

Ma is csak azzal töltöttem el a napomat, hogy élhető áron normálisan kinéző lakást találjak Madridban. El sem hiszem, hogy végre valóra válik az álmom, és végre ott élhetek ahol már gyermekkoromban élni akartam, de ez akkor természetesen csak vágy maradt, hiszen egy öt éves gyermek nem költözhet egy idegen városba teljesen egyedül. 
Már akkor is független akartam lenni, mert a nővérem már akkor is jobb volt nálam, legalább is a szüleim szemében biztos. Egy plasztikai sebész apa és egy ügyvéd anya második lánygyermeke vagyok, és nekik se tudtam megfelelni, a testvéremmel Lorával ellentétben. 
Ő mindig is tudta, hogy mit akar, én egészen tizenöt éves koromig nem sejtettem, csak a szemrehányásokat hallgattam míg már nem bírtam tovább és többszöri öngyilkossági kísérlet után a szüleim pszichológushoz cibáltak, így döntöttem el, hogy én is az leszek.
Hatalmas sóhaj tört fel belőlem és elfeküdtem az asztalon arrébb tolva a fehér laptopot. Nyöszörögve álltam fel amint meghallottam a telefonom csengését, és mégnagyobb nyöszörgéssel dobtam vissza az ágyra miután befejeztem a telefonbeszélgetést. 
Apa telefonált, hogy másfél óránk van, és induljunk mert a klinikán a főorvos fogadást rendez. Semmi kedvem nincs hozzá, mert lassan kezdődik az iskola, és még nincs hova hazamennem. A nyelvvel semmi gond nincs, hat éves korom óta magántanár jár hozzám, és a nyáron tettem le az emeltszintű nyelvvizsgát spanyolból, szóval semmivel sincs gond a lakáson kívül amit egyszerűen nem találok, mert vagy oda-vissza két órára van az egyetemtől, vagy a belvárosban van, de olyan romos állapotban, hogy minden apró szellőnél el kellene mondanom egy imát, hogy ne omoljon rám. 
 - Lisa, te mit veszel fel? - Csörtetett be Lora a szobámba
 - Nem tudom, majd valamelyik kis fekete ruhámat. - Álltam fel a géptől, és mellé lépve turkálni kezdtem a szekrényemben.
 Kivettem az első ruhának tűnő darabot, és örömmel láttam, hogy ez megfelelő lesz: pántnélküli bézs kis ruha, amihez épp kényelmes a balerínacipő és nem kell a lábamat belenyomorítanom a tűsarkúba. 
- Ez nagyon jó lesz neked! - Bólogatott Lora, majd az egyik fehér blúzommal kiment, én pedig úgy döntettem, hogy ideje elkészülni.  Miután fürödtem begöndörítettem a hajam, és egy tincs kivételével kontyba rendeztem. Felvettem a ruhámat, és sminkeltem és amíg Lorára vártam lakásokat böngésztem, és természetesen most se találtam semmilyen normálisat.
Kis idő múlva a nővérem is megjött, elegáns és nőies volt mint mindig. Mellette egy puklis kis tízévesnek éreztem magam. Ő vezetett, és az odaút csendesen telt el. Anya hívott, hogy ne vegyük fel őt, mert már ott van. Amint mi is odaértünk elindultunk megkeresni a szüleinket. Csakhamar megtaláltuk őket, igazából nem volt nehéz dolgunk, hiszen anya King Kong méretű gyémántgyűrűje elég rendesen kitűnik a tömegből.  A szüleink barátai természetesen el voltak ájulva Lorától, és a remek stílusától, na meg attól, hogy ő is követi anyát a szakmáját tekintve. Apa büszkén ölelte magához anya pedig mosolyogva megsimogatta a karját, én meg úgy álltam ott, mintha én nem is a családhoz tartoznék. Apa kollégája a legjobbkor jött oda:
- Á, Lisa téged kerestelek! - Sietett felém széles vigyorral az arcán.
- Engem? - Mutattam magamra megdöbbenten.
- Igen igen, apukád mesélte, hogy Madridba költözöl és, hogy még nem találtál megfelelő lakást. - Kezdett el csevegni, és odajött a felesége Jessy is.
Kedvelem őket, sokszor voltak már nálunk.
- Sajnos igen,szerintem az összes lakásbérlős oldalt  átnéztem és semmi jó. - Sóhajtottam gondterhelten.
- Meg is sértődtem, mert elfelejtettél! - Szólalt meg Jessy mosolyogva.
Basszus ... Jessy... Jessy ingatlanokkal foglalkozik! Lisa, te egy hülye segg vagy! Jessyt kellett volna először megkérdeznem! Szerintem láthatta, és pontosan tudta, hogy ez zajlik a fejemben, mert nevetve megszólalt:
- Én nem felejtettem el Lisa, és felvettem a kapcsolatot a madridi kolléganőmmel, és tökéletes lakást találtam neked. Az egyetemtől metróval fél órára van, az ára megfelelő, egész nagy szobákkal, és rendezett környéken van, illetve a lakás is kifogástalan állapotban van, teljesen új építésű. - Magyarázta, nekem pedig egyre szélesebb vigyor ült ki az arcomra, majd a fezembe nyomott két kinyomtatott A4-es lapot. 
Az egyiken a lakás címe, a tulaj és az ingatlanközvetítő telefonszáma és e-mail címe volt írva, a bérleti díj, a rezsi, és a három havi kaució összege. A másik lapon a lakás szobáiról voltak képek, és igen! Abszolút beleszerettem, még akkor is ha négy szoba van a tervezett egy helyett, de abszolút kárpótol, hogy a négy szobából kettőhöz jár erkély, és mind a négyhez jár egy pici fürdőszoba. A nappali hatalmas, és a konyha is egész jó méretű, négyünknek elég, és ha sikerülne találni három lakótársat a bérleti díj olyan alacsony lenne, hogy szinte ingyen laknánk. 
Gyorsan megöleltem Jessyt, és kisiettem a lapokkal, hogy felhívjam a tulajt és az ingatlanközvetítőt. Körülbelül tizenöt percembe telt mindez, és természetesen nem lepett meg, hogy a szüleim helyett más segített, hiszen ők Lorával foglalkoztak most is. 
Visszamentem, mert kezdődött a vacsora. Jessyvel cinkosan összekacsintottunk, és amíg kihozták az ételeket én az asztal alatt megfogalmaztam a hirdetés szövegét, és mivel a tulaj küldött pár képet      e-mail-ben a lakásról tudtam beszúrni a hirdetésbe is. 
Alig nyúltam hozzá az ételhez, állandóan a telefonomat szuggeráltam, hogy hátha jelentkezik-e valaki. Ki tudtam volna fizetni egyedül is a lakást, de elég nagy, és szerintem magányos lennék benne egyedül. Az est folyamán semmire se tudtam koncentrálni, csak ültem magamnak és már a csodálatos madridi jövőmet tervezgettem. A hazaúton is csak mosolyogtam, de anyáék ezt se vették észre, csak Lorával beszélgettek az egyetemről...
Amikor hazaértem gyorsan lemostam a sminkem, és mégegyszer leellenőriztem a hirdetést. Eddig senki nem reagált, de ami késik nem múlik!  Megkönnyebbülve aludtam el, evvel is közelebb kerültem az álomhoz.